Kopódömping a Tenyészetek Versenyén!
Szombaton tartottuk az első, de szándékunk szerint hagyományteremtő Tenyészetek Versenyét. Összesen 65 erdélyi kopót regisztráltak a rendezvényre. Ugyan a nevezett kutyák közül nem vezettek fel végül minden egyedet, de elhoztak a versenyben részt nem vevő kopókat is. Nem számoltunk meg minden kutyát, de "érzésre" biztosan 70 körüli erdélyi kopó mászkált és pihegett az árnyékban, 2021. június 19-én a MAKU Parkban.
Bíróink: Csigai Gabriella, Borsfai Csaba, Holovitz Lajos
A megnyitónkon dr. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, is méltatta a magyar fajtákat, köztök az erdélyi kopót. Simicskó István sokat segített Klubunknak az erdélyi kopót visszahelyezni a magyar vadászat "térképére".
Kutyapár kategóriában most egy nevezés érkezett. Itt egyetlen kritérium volt, hogy egy, már valóban megtörtént párosítás feleit, vagy egy tervezett párosítás feleit mutassák, vezessék fel. Most Rákosparti-Hajtó Apolló Góbé és Vértesfia Szenta került felvezetésre, akiknek a bírói stáb ki is osztotta az őket megillető díjat. Dr. Gacsályi Anna ezt a párosítást tervezi a jövőben a Vértesfia kennelben. Reméljük, hogy a következő versenyünkön a tenyésztők büszkén vállalják és bemutatják majd nagy plénum előtt is a jövőbeli terveiket és tolongás lesz ebben a kategóriában.
A Tenyészcsoport kategóriájában 5 nevezés érkezett. E csoportban mutatkoztak be a kennelek. Ide az egy kennelnévvel rendelkező egyedeket lehetett nevezni.
1. Vértesfia Kennel - dr. Gacsályi Anna, 4 egyeddel, 2 alomból, 2 kantól, 2 szukától
2. Bükkaljai Vadűző Kennel - Balogh Eszter, 16 egyeddel, 6 alomból, 4 kantól, 4 szukától
3. Ősi Vadász Kennel - Tatai Sándor, 10 egyeddel, 6 alomból, 4 apától, 3 anyától
4. Rákosparti-Hajtó Kennel - Berényi-Kozma Katalin, 4 egyeddel, 2 alomból, 2 kantól, 1 anyától
5. Plájász Kennel - Major Krisztián, 6 egyeddel, 3 alomból, 3 apától, 3 anyától
Kan utódcsoport eredményei:
1. Magdolna-völgyi Alkony utódcsoport, 4 egyed - 4 unoka, 3 apától, 3 anyától, 3 alomból
2. Cannus Lupus Kende utódcsoport, 3 egyed - 3 kölyök, 1 apától, 2 anyától
Szuka utódcsoportban 8 nevezés érkezett:
1. Bükkaljai Vadűző Gerle utódcsoport, 3 kantól 7 kölyök és 1 unoka
2. Bükkaljai Vadűző Geszte utódcsoport, 1 kantól 3 kölyök
3. Plájász Cirok utódcsoport, 2 kantól 4 kölyök
A nagy melegre való tekintettel a bírók a a többi csoportot nem sorolták, de ismertetésül még az alábbi csoportok kerültek felvezetésre:
Bakonyi Betyár Ajta utódcsoport, 1 kantól 3 kölyök 1 alomból
Bükkaljai Vadűző Harmat utódcsoport, 1 kantól 3 kölyök 1 alomból
Háromszéki-Vahúr Cudar utódcsoport, 4 kantól 6 egyed
Vadász-Nimród Anka utódcsoport, 2 kantól 2 kölyök és 2 unoka
Vadász-Nimród Barka utódcsoport, 1 kantól 4 kölyök
A legtöbb erdélyi kopót felvonultató kennel különdíját az egyen pólóban felvonuló Bükkaljai Vadűző kennel vihette haza. Balogh Eszternek külön gratuláció a remek csapatához! Minden résztvevő tenyésztőnek sok szeretettel gratulálunk! Nagyon sok szép és jó kopót láttunk együtt és egyszerre. Ritkán látni ennyi erdélyi kopót egy helyen, az utóbbi 10 évben nemigen volt erre példa, így nagyon köszönjünk minden megjelentnek a részvételt, nagy siker ez!
Reméljük a nagy meleg ellenére jól érzetétek magatokat! És reméljük érvényesül(t) az örökbecsű elv: "Ha az emberek közel kerülnek egymáshoz sokkal többet tudnak elérni!" Peddington
Köszönjük a bíróknak, hogy rendhagyó kiállításunkon való bírálatot! Folytatást tervezünk!
Köszönjük szponzorunknak, a Tolnagro Kft. Happy Dog Cégcsoportnak a sok ajándékot, támogatást!
Köszönjük a MAKU Parknak a helyszín biztosítását!
Köszönjük Kissné Krisztának a rengeteg saját kezűleg készített, irtó finom süteményt!
Köszönjük Kovács Marcinak a főzést és a sok kis segítőkész kuktának a közreműködést, nélkületek nem lett volna olyan finom ám a ragu!
Várunk mindenkit ősszel is ám! ... mert készülünk még valamire..... ;)
A képeket itt nézhetitek meg:
és végül: SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
Aki nem vitte el az ülőpárnáját jelentkezzen Sághy Melindánál, mert nagyon sok ottmaradt és kiosztásra vár!!