2019 MEKK rendezvények

Kedves Tagság és Érdeklődők!  

A Magyarországi Erdélyi Kopó Klub 2019-ben 4 munkaversenyt, 2 kiállítást és 3 tenyészszemlét (küllembírálat és képességvizsga), valamint munkavizsgát fog tartani. 

Találtok a listában egy új eseményt, a Standeisky Andor Kupát. Ez is vándorkupa lesz a jövőben, melyet a Nehezített Várcsapa Versenyen induló erdélyi kopók legjobbika vihet majd haza évről évre.

A Varsány Vándorkupa megmarad, azonban kicsit újragondoltuk ezt is. A verseny lebonyolítása a munkavizsga vércsapa fázisának előírásai alapján fog történni a felnőtt kategóriában. A junior kategória helyett pedig kezdő kategóriát vezetünk be, melynek nincs felső korhatára. Vagyis egy idősebb, de valóban kezdő kutya is nevezhet ide.

A kétnaposra tervezett eseményekre (május 11-12. és október 19-20.) most is fenn szeretnénk tartani annak lehetőségét, hogy összevonjuk egy napra a rendezvényeket, amennyiben a nevezők száma nem indokolja a két napos szervezést. Ebben az esetben a vasárnapi napon lesz megtartva a rendezvény.

A nevezéseket és a nevezési díjakat illetően kérjük figyelembe venni az alábbiakat.

A nevezéseket előzetesen a megnyitott on-line felületen elektronikusan kell benyújtani, a kapcsolódó nevezési díjat pedig átutalással kell teljesíteni. Helyszíni nevezést nem fogadunk el.

A helyszíni befizetés csak különösen indokolt esetben lehetséges, és 1000 Ft többletköltséggel jár.

A kiállítások esetében nevezési díj semmilyen esetben sem téríthető vissza, más kutyára át nem ruházható.

A versenyek és vizsgák esetében

  • a nevezési díj 75%-a visszajár, amennyiben a nevezési határidő lejárta előtt történik a nevezés visszamondása,
  • a nevezési díj 50%-a visszajár kizárólag CACIT rendezvény esetén, ha a szuka tüzelni kezd, és ezt a tulajdonos legalább 24 órával a rendezvény megnyitója előtt jelzi a szervezők felé,
  • a nevezési díj minden, a fentiektől eltérő esetben nem jár vissza, vagyis ha a lemondás a nevezési határidő lejárta után történik (függetlenül annak okától), vagy ha lemondás nem érkezik, és a nevező nem jelenik meg a rendezvényen.

A nevezési díj teljes egészében visszajár, amennyiben a rendezvényt a rendező szervezet mondja le.

A fenti szabályok azokra a nevezőkre is vonatkoznak, akik a helyszínen fizették volna be a nevezési díjat. Az ő esetükben, a következő eseményre csak úgy fogadható el a nevezésük, ha a fentiek alapján a lemondott rendezvény miatti tartozást még az új nevezés előtt befizetik.

Mindenkinek eredményes, sikerekben gazdag évet kívánunk!

MEKK Elnöksége

Rendezvények:

Február 9. szombat Közgyűlés és klubvacsora

A helyszín jelenleg egyeztetés alatt van, de Budapesti, jó közlekedésű helyet keresünk

Közgyűlés kezdő időpontja 14.00

Klubvacsora kezdő időpontja 18.00

 

Március 17. vasárnap XII. Varsány Vándorkupa

Cserépváralja

Nevezési határidő: 2019. február 24.

 

Március 24. szombat Tenyészszemle és munkavizsga

Nógrád Vadaspark

Nevezési határidő: 2019. március 10.

 

Április 6. szombat Erdélyi Kopó Speciál CAC Kiállítás

Kaposvár (a Vadászkutya CAC keretein belül)

  1. nevezési határidő: 2019. március 10.
  2. nevezési határidő: 2019. március 24.

 

Április 7. vasárnap Nehezített Vércsapa Verseny és I. Standeisky Andor Kupa

Vörösalma, Kaposgyarmat (még változhat, de Somogy megyén belül maradunk)

Nevezési határidő: 2019. február 24.

 

Május 11. szombat Tenyészszemle

Teskánd

Nevezési határidő: 2019. április 28.

 

Május 12. vasárnap CACT Vaddisznóhajtó Verseny és munkavizsga

Teskánd

Munkavizsga nevezési határidő: 2019. április 28.

Verseny:

  1. nevezési határidő: 2019. április 14.
  2. nevezési határidő: 2019. április 28.

 

Július 26-28. péntek-vasárnap Klubhétvége

Diósjenői Kemping

 

Szeptember 22. vasárnap CAC Erdélyi Kopó Klubkiállítás

Gödöllői Királyi Kastély Alsókertje (Gödöllői Vadásznap keretein belül)

  1. nevezési határidő: 2019. augusztus 25.
  2. nevezési határidő: 2019. szeptember 8.

 

Október 19. szombat Tenyészszemle

Szabadszállás

Nevezési határidő: 2019. október 6.

 

Október 20. vasárnap CACT Vaddisznóhajtó Verseny és munkavizsga

Szabadszállás

Munkavizsga nevezési határidő: 2019. október 6.

Verseny:

  1. nevezési határidő: 2019. szeptember 22.
  2. nevezési határidő: 2019. október 6.